Terry F. Kleeman – a Colorádó-i Egyetemen a vallástudományok professzora – kiemelkedő sinológus, aki Kína egyetlen őshonos vallásával, a taoizmussal foglalkozik. Nemrég megjelent könyve, az „Égi Mesterek: Történelem és rítusok a korai taoista közösségekben” (Celestial Masters: History and Ritual in Early Daoist Communities) az első olyan munka, ami nyugati nyelven ír a taoizmus alapításáról, mint vallási mozgalomról. A taoizmus olyan korai filozófiai tanításokban gyökerezik, mint a Tao Te King, azaz az Út és Erény Könyve.

A New York Times által készített interjúban Kleeman professzor elmagyarázza, hogy a taoizmus milyen módon kínált alternatív politikai modellt a konfucianista alapú császári renddel szemben, hogy a taoista szövegek miként segítenek elmélyíteni a korai kínai történelem megértését, illetve hogy a mai kínai kommunista kormány miért igyekszik kontrollálni a taoista gyakorlatokat. 

 A Qingyang taoista templom Chengduban.

(kép: flickr / Neil Noland)

NYT: Mit takar a taoizmus elnevezés?

Kleeman: A taoizmus szó rendkívül vitatott elnevezés, mert két kínai terminussal lehet lefordítani: „Daojiao” és „Daojia”. A „Daojiao” a vallási taoizmus, míg a „Daojia” olyan filozófiai művekre utal, amelyek kapcsolatban állnak Lao-cével (Laozi) és Csuang-céval (Zhuangzi), mint például a Tao Te King (Daodejing).

Ez a két változat nem igazán kötődik szorosan egymáshoz. A taoista papok nem járkálnak kezükben a Tao Te King példányaival, és ennek a műnek kevés köze van ahhoz, amit tanítanak. Ők morális szabályok sorát és erkölcsöt tanítanak, azonban a Tao Te Kingben keveset lehet a morálról olvasni.

NYT: Sokan, főleg nyugaton úgy gondolják, hogy a taoizmus nem más, mint az áramlattal haladni, visszatérni a természethez, és így tovább…

Kleeman: A taoizmusnak, mint vallásnak valóban ugyanolyan értékrendszere van, mint bármilyen más kínai vallásnak. Nagyon részletes viselkedési szabályokkal van tele, amelyeket mindenkinek be kell tartania. Én úgy gondolok a taoistákra, mint a másvilág konfucianistáira. A konfucianisták ezzel a világgal foglalkoznak, ők petíciókat és dokumentumokat küldenek a kínai császárnak. A taoisták ugyanezt teszik, de a másvilággal kapcsolatban. Azonban a struktúrák és a bürokrácia nagyon hasonlítanak egymásra.

NYT: Hány ember hisz ma a taoizmusban?

Kleeman: Ez egy nagyon nehéz kérdés, hiszen a taoizmusnak évszázadokon keresztül nem voltak világi tagjai. Ez a buddhizmusra is igaz. Az „igazi buddhisták” szerzetesek voltak, az „igazi taoisták” pedig taoista papok. A templomokat testületek tartották fenn és szerzeteseket illetve papokat alkalmaztak, amikor szükség volt bizonyos ceremóniákra.

NYT: Ma ez egy kicsit másképp van. Vannak hétköznapi emberek is, akik templomokhoz csatlakoznak és laikus buddhistáknak és taoistáknak hívják magukat.

Kleeman: Ez egy modern találmány. Ezeket a vallásokat próbálják a kereszténység képére formálni, egyházszerű struktúrában lévő tagsággal. Hagyományosan ez nem így szerveződött.

NYT: Mit árul el nekünk a taoizmus vallási formájának korai története? A megalapítását rendszerint 142-re datálják Nyugat-Kínában.

Kleeman: A korai történelem megvilágítja Kínát, mint egészet. Kínában sosem volt más alternatív politikai modell, mint a császárság. Ez a modell állt fenn több mint 2000 éven keresztül. Azonban a taoizmus korai története különbözik ettől. Ez egy teokrácia, amely az „Égi Mesteren” alapul. Az Égi Mesternek létre kellet hoznia egy új politikai szervezetet, a „Nagy Békét”, amelyben minden egyénnel igazságosan bánnak. Ez egy fontos alternatívát nyújthatott a konfucianizmus normáival szemben.

NYT: De ők nem állítottak fel rivális dinasztiát?

Kleeman: Nem, az alapító, Zhang Daoling soha nem vette fel a császári címet. A Hanzhong körüli vidéken – amely a mai Shaanxi tartományban található –, az igazságosság országának hívták magukat.

NYT: A politikai rend csak rövid ideig tartott, de az Ön könyve rámutat arra, hogy nagyon sok dolog, amit láttunk akkor, ma is jelen van. Mondana néhány példát?

Kleeman: Nos, először is az nem egészen igaz, hogy a politikai struktúra nem tartott volna sokáig. Kínában, mint egészben nem tartott sokáig, de példákat láthatunk a Yao törzsek között Yunnan tartományban. Szinte minden Yao faluban a férfiaknak és a nőknek is van taoista nevük. A közösség társadalmi struktúrája ezen a rítuson alapul, olyan társadalmi státusszal, amelyet a taoista vallásban elért rangok határoznak meg.

NYT: Hogyan alakulhatott ez ki Yunnanban?

Kleeman: Azt nem tudjuk, de a vallásnak a kezdetektől fogva voltak nem kínai tagjai is, és a taoizmus fontos vallás a kínai kisebbségek között, illetve Thaiföldön, Laoszban és Vietnamban is.

NYT: Ez ahhoz hasonlít, ahogy a Hakka nemzetiség magával vitte a tradícióit, amikor Közép-Kínából a tengerpartra és délre űzték őket?

Kleeman: Tulajdonképpen a Hakkáknak is vannak ilyen maradékaik. Hogyha megnézzük egy Hakka leszármazási vonalát, két-háromszáz évvel ezelőtt sokaknak volt taoista neve. Ezt még tanulmányozni kell.

NYT: Vannak kézzelfogható nyomok a vallási taoizmus alapító időszakából?

Kleeman: Semmi. Volt egy sztélé a 2. századból, de az a Song-korban elveszett. Az 5. századból vannak kézzelfogható emlékek. Ez valószínűleg azért van, mert ők nem használtak fizikai tárgyakat rítusaikhoz. Ők az elméjükben használták a vizualizációt.

NYT: Mi a helyzet a mai „taoista pápákkal”? Vannak olyanok, akik azt állítják, hogy Zhang Daoling, az alapító és a taoista vallás első Égi Mesterének 65. generációs leszármazottai.

Kleeman: Ezzel a vonallal a Song-korig nem találkozunk. Ezután a Égi Mesterek leszármazási vonala tiszta, azonban előtte nem az. A Égi Mester első három generációjáról a 2. századtól van tudomásunk. Később a hatodik században megemlítik, aztán a Song-korig semmi.

NYT: De van-e értelme olyan mai élő taoizmusról beszélni amelyik egy 2. századi vallási mozgalomból származik?

Kleeman: Természetesen van. Nagyon sok modern rítus ezekben gyökerezik. A taoista papok még mindig sokat használnak a régmúltból vett terminusokból és gyakorlatokból. A gondolatok most is ugyanazok: a holtak világa ugyanolyan, mint az élőké. A taoista papok fel tudnak menni az égbe és meg tudják szabadítani a holtakat a nehézségeiktől. A taoizmus módot ad arra, hogy az emberek kontrollálják sorsukat a másvilágon. Ez ugyanúgy igaz most is, mint ahogyan régen volt.

NYT: Hogyan tudja összerakni ezt a történetet kézzelfogható tárgyak nélkül?

Kleeman: Elsősorban szövegek használatával, de más módon, mint ezelőtt. A legtöbb kínai történész hivatalos dinasztikus történeteket használ. Átfésülik ezeket a történeteket, hogy említések alapján megtudják ki taoista és ebből később történetet írnak, de nem vesznek tudomást a vallási szövegekről.

Terry F. Kleeman

(kép: CU)

NYT: Miért van ez így?

Kleeman: A vallási szövegek egy nagy gyűjteményben találhatók, melyet taoista kánonnak hívunk. Egészen mostanáig a tudósok ezt rendkívül kaotikusnak tartották, nem lehetett semmit datálni, és így nem érdemes figyelembe venni ezeket, amikor Kína történetéről ír az ember. Azonban ez megváltozott. Most már rendelkezünk például Kristofer Schipper és Franciscus Verellen munkáival, amelyek datálnak minden dokumentumot.

NYT: Tehát a taoista kánont lehet egy alternatív történelemként használni, kiterjesztve a hivatalos történetekre?

Kleeman: Ez a kínai társadalom másik aspektusát mutatja, amelyet a hivatalos történelemből nem lehet megtudni. Ez ösztönzött egész karrierem során, az, hogy megtaláljam az alternatív szálat a kínai társadalmon keresztül – azt a részt, amit nem jegyeztek le a császár hivatalos történetírói.

NYT: Engem ez a korai kereszténység történelmére emlékeztet. Ott szintén nagyon korlátozott a kézzelfogható anyag mennyisége.

Kleeman: Engem elbűvöl ez a párhuzam. Nekünk, sinológusoknak is korlátozott mennyiségű szöveganyagunk van. Ezt össze kell sűrítenünk, mint ahogyan az evangéliumokkal is tették. Ezzel a könyvvel az volt a célom, hogy összegyűjtsem a korai autentikus anyagokat, és megírjam a mozgalom történetét.

NYT: Kínai történészek dolgoztak már ezen az anyagon?

Kleeman: Kínában elég kevés ilyen jellegű filológiai hagyomány van. A fő filológiai munkát, mint például a kínai buddhizmust, japán és nyugati tudósok végezték. Ők datálták és katalogizálták az anyagokat. A kereszténységgel foglalkozó kutatásokhoz képest, jóval kevesebb munka történt a taoizmus és egyéb kínai vallások területén a szakmában. Például a Bibliában belsőleg datálni lehet szövegeket és azt mondani, hogy ez a rész korábbi, mint a másik. Ez egy elterjedt dolog a Bibliában, de egyáltalán nem bevett gyakorlat a kínai szövegekben.

NYT: Miért nem népszerű ezzel foglalkozni a kínai tudósok körében?

Kleeman: Úgy gondolom, hogy ez a művelt elit előítéletét tükrözi a vallással szemben, ezért ezt szerintük nem érdemes tanulmányozni. Számos kínai tudós úgy tekint a taoizmusra, mint egy elkorcsosult filozófiára – amelynek valaha köze volt Lao-ce-hoz, de végül egy halom sarlatán trükk lett belőle.

NYT: Ma ez úgy tűnik, másképp van. A taoizmust a hagyományos kínai kultúra részének tekintik, amelyet a kormány is támogat.

Kleeman: Csak a vallás bizonyos aspektusait. A Kínai Alkotmány garantálja a vallásszabadságot, azonban a vallási gyakorlatokat nem. Sok olyan gyakorlat van, ami régen egy taoista pap számára természetes volt, de ma már illegális. Lehetséges számukra, hogy a rítusokat gyakorolják, de nem állíthatják azt, hogy bármi haszna van ezeknek a rítusoknak, máskülönben ezt babonának hívják. Ha egy pap azt állítja, hogy a rítus meggyógyít valakit, vagy megmenti valamelyik rokonnak az életét, börtönbe is kerülhet csalás miatt.

Ez a társadalomban a taoizmusnak egy nagyon különleges pozíciót ad, egy olyan kultúra képviseletét, amelynek semmi joga nincs, hogy kontrollálja a róla alkotott képet, amelyet jelenleg a kormány ellenőriz.

Batári T. Csaba

Forrás: The New York Times

Ha tetszett a cikk, kövess minket a Facebookon!