A dél-koreai fővárosban virágzik a plasztikai sebészet, egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy átoperáltassák valamely nekik nem tetsző testrészüket. Az idei évtől a szépségiparon kívül egy humánusabb program is terjedőben van. Az orvosok a műtétekkel észak-koreai menekülteken segítenek.
Közel 20 évvel ezelőtt Lee Geung-ja (40, nő) egy észak-koreai gyárban éjszakai műszakban dolgozott, amikor egy balesetben az olvasztott műanyag megsebesítette és elcsúfította arcát. A bal szemöldöke és szemhéja szinte teljesen eltűnt. Saját elmondása szerint, úgy nézett ki mint egy “szörny”.
2010-ben Dél-Koreába disszidált, ahol azért, hogy elkerülje, hogy megbámulják, inkább éjjeli állatként élt, egyedül dolgozott épületeket és közfürdőket takarítva a hajnali órákban.
Az önbecsülésének sem tett jót az a tény, hogy a dél-koreai társadalom nagy hangsúlyt fektet a megjelenésre - különösen a nőknél. A plasztikai beavatkozás egy közkedvelt ajándék a lányok számára az érettségi vagy a diploma után. Úgy vélik ez megkönnyíti a munkakeresést.
“Amikor az utcán sétálok vagy egy másik emberrel kell találkoznom, ösztönösen lehajtom a fejem és elfordítom arcomat, hogy ne lássák a hegeket.” - mondja Lee. “Dél-Koreában, ahol még a jó megjelenésű emberek is befekszenek a kés alá, nagyon nehéznek találtam, hogy ezzel az arccal felvegyem a versenyt a többiekkel szemben."
Lee nemrég egy olyan segítséget kapott, amiről sosem álmodhatott ezelőtt: egy plasztikai sebész önként jelentkezett, hogy segítsen neki visszanyerni régi kinézetét – és önbecsülését.
Ezt az új sebészeti programot ebben az évben kezdte el a rendőrség és több önkéntes közreműködésével a Koreai Plasztikai Sebészek Szervezete, amivel észak-koreai menekülteken segítenek – akiken nemcsak átvitt értelemben hagyott heget a múltjuk.
Egy remek képsorozat Észak-Koreáról
(képek: flickr / Eric Lafforgue)
Amióta az ingyenes plasztikai műtét program híre elterjedt, több tucat menekült - akiknek különböző sérülések, sebesülések nehezítik életüket - jelentkezett a programba.
Az észak-koreai kommunista diktatúrából disszidáló 28 ezer ember sok terhet cipel, ami megnehezíti, hogy beilleszkedjenek a fejlett dél-koreai jóléti társadalomba. Sokszor jóval kevesebb pénzt keresnek, mint a helyiek, és képzetlen, érzelmileg instabil munkásokként kezelik őket. Sokakat rokonaik emléke is gyötör, akik vagy fogolytáborokba kerültek, vagy éhen haltak. (Az észak-koreai elnyomó rendszerben élők hétköznapjairól írt Barbara Demick rendkívül színvonalas és megrázó könyvet Nincs mit irigyelnünk a világtól címmel.)
Korea 1948-ban bekövetkezett kettéosztása óta Észak és Dél között felfoghatatlan mértékű életszínvonalbeli szakadék tátong. A 48 milliós Dél-Koreában a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP értéke 35,000 dollár, míg a 24 milliós Észak-Koreában ez csak 1800 dollár - ez közel hússzoros különbséget jelent a két ország között.
Kim Kyeong-suk, a szöuli Yongsan Rendőrségkapitányság főfelügyelője találta ki a programot, miután hallotta, hogy milyen sok északi-koreai nem talál munkát a sérülései miatt. Illetve ő az, aki segít kapcsolatot teremteni a menekülteknek a plasztikai sebészekkel.
Dr. Hong Jeong-geun lézerrel távolít el egy tetoválást egy észak-koreai menekült karjáról
(kép: New York Times / Jean Chung)
1986-ban Lee Cheon-seong (45, férfi) és sok bajtársa az észak-koreai hadseregben Kim Ir Szennek – Észak-Korea alapító államelnöke és a jelenlegi vezető, Kim Dzsong Un nagyapja - tett esküket tetováltatott magára. Az észak-koreai hatóságok engedélyezték a katonáknak, hogy tetoválásokat csináltassanak, amelyek olyan fogadalmakról szóltak, hogy megvédik a szülőföldjüket, illetve a vezető fegyverei és bombái lesznek, és gyűlölik az Egyesült Államokat.
Egészen addig, amíg Lee úr – egy politikai tisztogatás után - nem menekült el Északról Délre, nem tudta, hogy a dél-koreaiak a tetoválásokat a szervezett bűnözéssel azonosítják.
“A tetoválásaim mindig problémát jelentenek az állásinterjúkon, és megakadályozzák, hogy felvegyenek bárhova” - mondja Lee úr. “E mellett állandó emlékeztetői annak, hogy a rezsim, amire valaha felesküdtem hogyan árult el engem. Néha kedvem lenne kivágni egy borotvapengével.”
Dr. Hong Jeong-geun a Koreai Plasztikai Sebészek Társaságának igazgatója – aki eltávolította Lee úr bal karjáról a tetoválást - azt mondja, a programban eddig mintegy tucatnyi orvos vett részt. A sebészek önkéntesen jelentkeztek, hogy segítsenek az északi menekülteken. Továbbá ezzel a gesztussal saját megítélésükön is javítani szeretnének.
Szöul mágnesként vonzza azokat, akik plasztikai beavatkozásra vágynak. Több száz klinika alkalmaz plasztikai sebészeti eljárásokat ajánló tanácsadókat, illetve tolmácsokat közvetítenek ki kínai nőknek, akik a műtét miatt utaznak a dél-koreai fővárosba.
A kritikusok azt mondják, hogy a plasztikai sebészetet alkalmazók túl messzire mentek (Szöulban minden ötödik nőnek volt plasztikai beavatkozása), és ezzel hozzájárulnak annak az elképzelésnek az állandósulásához, hogy csak a szűken vett szépségideál eredményez jó állást és segít megfelelő házastársat találni.
Plasztikai sebészeti klinika beavatkozás "előtt és után" reklámja Szöulban
“Amikor a gyerekeink megkérdezik, hogy mi a szakmánk, sokan közülünk már nem éreznek büszkeséget, amikor elmondjuk” - mondja Dr. Hong , aki a Városi Sebészeti Klinikát vezeti Szöulban.
A dél-koreai hivatalnokok úgy gondolják, hogy az észak-koreai menekülteken való segítés és a helyi életbe való integrálásuk egy kísérlet arra az esetre, ha majd egyszer a két Korea egyesülésével valós társadalmi problémákkal kell megküzdeniük. Ennek a segítségnek a részeként az északi menekültek támogatásokat kapnak taníttatásukra és munkahelyi képzésükre, illetve ingyenes szálláshelyekhez juthatnak.
Egy, a dél-koreai kormány által végzett tavalyi közvélemény kutatás szerint, a disszidálók úgy érzik, hogy a gazdasági helyzetük alacsonyabb a jóval fejlettebb Délen, mint az Észak állítólagos, osztályok nélküli társadalmában.
A kutatás szerint, az északiak a déli átlagkereset 66 százalékát keresik meg. A munkanélküliségi ráta közöttük a nemzeti átlag négyszerese volt, az öngyilkosságok száma pedig háromszoros, az amúgy is magas dél-koreai átlaghoz képest - 100 ezer főre 29 öngyilkos jut, ami a világon a harmadik legmagasabb.
“Sokszor arra gondolok, hogy megölöm magam az 5 éves fiammal együtt, hogy véget vessek ennek a szenvedésnek” - mondja Kim Seon-ah (37, nő) aki cigarettával okozott égési sérüléseket akar eltüntettetni a testéről, amit gyermekének apja, egy kínai férfi okozott. A férfi még 2003-ban Kínában vette embercsempészektől a nőt, mikor először szökött el Északról.
“Még mindig irtózom a férfiaktól” - mondja.
Lee az egykori gyári munkás, balesete után nem tudott gyógyszerekhez hozzájutni, ezért sóoldattal kezelte a sebét. 1998-ban hagyta el Észak-Koreát - egy több millió áldozattal járó szörnyű éhínség csúcspontján - és Kínába utazott illegális bevándorlóként. Háromszor hazaküldték, de mindig visszajutott Kínába, ahol egy helyi férfi teherbe ejtette.
Kim Kyeong-suk rendőrfelügyelő egy észak-koreai menekülttel pózol egy plasztikai kezelés után
(kép: New York Times / Jean Chung)
Miután végül sikeresen eljutott Dél-Koreába, Lee-t teljesen lenyűgözte egy televíziós műsor, melyben plasztikai sebészek drasztikus külső változásokat értek el pácienseiknél.
“Ahogy néztem a műsort, rögtön megnyugodtam” - mondja Lee, aki jelenleg Szöul nyugati városrészében él.
Nemrég, Lee elment Dr. Park Sang-hyeon plasztikai sebészhez, aki elmondta neki, hogy a kezelés hónapig is eltarthat, de a műtétek után visszanyerheti régi külsejét. A viszontagságos út ellenére, az asszonynak egy szerény álma már van: a most harmadikos gyermekének a szülői értekezletére elmenni, életében először.
Fürst András
Forrás: The New York Times
Ha tetszett a cikk, kövess minket a Facebookon!
