Távol-keleti blokk

Bezárt a Tienanmen téri tiltakozásról szóló hongkongi múzeum

2016. július 15. - tavolkeletiblokk

Kedden bezárt az 1989-es Tienanmen téri eseményeket bemutató hongkongi múzeum, miután – az alapítói szerint – az épület tulajdonjogát birtokló cég ellehetetlenítette a múzeum további működését eredeti helyén.

Két évvel ezelőtti megnyitása óta több mint 24 ezer látogatóval büszkélkedhet a Hongkong Tsim Sha Tsui negyedében található, megközelítőleg 800 négyzetméternyi területű Június 4-e Múzeum, amelynek bezárásáról közleményben tájékoztatták a működtetők a közönséget. A múzeumban több korabeli kép és dokumentáció mellett, helyet kapott a Demokrácia Istennője szobor másolata is, amelyet a tüntető diákok emeltek a pekingi Tienanmen téren. 

Tiananmen Vigil, Hong Kong

Hongkongi megemlékezés, a Tienanmen téri eseményekről (2015. június 4.)

(kép: flickr / Peter Stewart)

1989-ben, tüntető tömegek árasztották el Pekinget és más kínai városokat, szélesebb körű demokratikus kormányzást és a korrupcióval való leszámolást követelve. A katonaság 1989. június 3-án és 4-én leverte a tüntetést és emberek százait, talán ezreit ölte meg. Az áldozatok pontos száma a mai napig ismeretlen.

Az ebben az időben még brit tartománynak számító Hongkongban nagyszámú tiltakozó támogatta a Tienanmen téri tüntetőket. Miután 1997-ben Hongkong újra kínai ellenőrzés alá került, a szárazföldi Kínával szemben megtarthatta sokkal nagyobb szólási és gyülekezési szabadságát. A városban azóta is minden évben megemlékeznek az 1989 nyarán meggyilkoltakra. Az 1989-es eseményekre való megemlékezés a szárazföldi Kínában még mindig tiltólistán szerepel.

A múzeumot az 1989-ben alapított Kínai Hazafias Demokratikus Mozgalmakat Támogató Hongkongi Szövetség hozta létre a Tienanmen téri tüntetőkkel való szolidaritásból.  Ez a múzeum adott állandó otthont a tüntetések és az azt követő megtorlások dokumentálásának, illetve megemlékezéséseknek. Azonban a múzeum létrehozóinak szembesülnie kellett az épület tulajdonjogát birtokló cég ellenállásával, amely pert indított ellenük és kötelezte őket, hogy ellenőrizzék a látogatók személyazonosságát. A Hongkongi Szövetség szerint, ezzel az volt a szándékuk, hogy megfélemítsék a szárazföldi Kínából érkező kínai turistákat, akik számára negatív következményekkel járhat, ha egy politikailag érzékeny helyen tett látogatásukat dokumentálják.

A múzeum működtetői közleményükben azt is kijelentették, hogy a látogatók számának korlátozása céljából az elmúlt két év során folyamatos jogi zaklatásoknak voltak kitéve. A bezárást elkerülendő, próbáltak új helyszínt találni a múzeumnak, de nem jártak sikerrel. A működtetők adománygyűjtő kampányt kezdtek szervezni, egy legalább 2000 négyzetméteres új helyszín bérlésére, ahol a múzeum gyűjteménye elférhetne és lehetőség lenne különböző események szervezésére is. A közlemény szerint, eddig több mint 25 ezer dollárt (7 millió forint) gyűjtöttek össze, és – az évenként megrendezendő június 4-i megemlékezésekről – körülbelül 65 ezer dollárt (18 millió forint) különítettek el az új múzeum számára.

Forrás: New York Times

Batári T. Csaba

Ha tetszett a cikk, kövess minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://tavolkeletiblokk.blog.hu/api/trackback/id/tr258890582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása